2013. január 29., kedd

Apró trükkök... 3. Keretek, feliratok, logók hozzáadása.

Folytatom a fotósulit. Első bejegyzésemben általánosságban írtam az általam is használt PhotoScape nevű programról. Azóta többen kipróbáltátok, és örömmel látom, hogy eredménnyel használjátok. Látom ám, a fejlődést is! Emlékszem, mikor először töltöttétek fel képeiteket, és látom a mostaniakat. Ég, és föld! Külön örömmel tölt el, hogy sikerült jól elmagyaráznom. Úgy látszik, elég érthetően. Tulajdonképpen azért is vágtam bele, hogy (amellett, hogy én is tanulok vele) tudok segíteni másokon is.
Úgy döntöttem, hogy inkább képekkel illusztrálom mondandómat. Sok-sok képpel. Így könnyebb lesz. Most azokat a trükköket mutatom be, amelyeket leggyakrabban használok. Mivel rengeteg képet fogok feltenni, részekre bontom ezt is. Csak a könnyebb áttekinthetőség miatt. A blog jobb oldali menüjében, így könnyen kikeresheted, mire vagy kíváncsi, és a megoldás is kézenfekvő.
Az ígéret szép szó! Ahogy azt megígértem, folytatom a program bemutatását. ebben a részben kereteket, feliratokat, logókat adunk fotóinkhoz.


Kezdjük a keretekkel! 

Rákattintás után, számtalan keret jelenik meg a felgördülő menüben. Én ezt a funkciót, csak nagyon ritkán használom, de színesebbé tehetitek vele fotóitokat. Az internetről van lehetőség további keretek letöltésére is.

Előre gyártott keretekkel tudod változatossá tenni albumodat.

Egy példa a keret funkcióra.

Feliratokat is tudsz képeidhez adni. 



Az "objektum" funkcióba lépve, több felirat hozzáadási lehetőséged is van. És nem csak feliratot adhatsz hozzá. Apró rajzolási, szerkesztési feladatokat is elvégezhetsz.


A gépeden lévő összes betűtípussal készítheted a feliratokat. Megfelelő irányba forgathatod, kicsinyítheted, nagyíthatod.

Van lehetőséged, választani a számtalan szimbólum, logó közül, amiket szintén képedre tehetsz. Ezzel, amellett, hogy megjelenik a képen a saját neved, bizonyos fokig, másolásvédetté is teheted azt. Fordult már elő, hogy más "verte a csalánt" az én képemmel. Nem haragudtam érte, de ha rátettem volna a logómat, akkor könnyen beazonosítható lett volna a készítője.


Előre gyártott logók közül választhatsz.

Nem csak logót, hanem szimbólumokat is tehetsz képedre. Megkönnyíti az üdvözlő képek készítését. Előre gyártott szülinapi, karácsonyi, húsvéti, stb. szimbólumokat is találsz.

Saját magad által készített logóval is gazdagíthatod a készletet. Ez a program, azonban erre nem alkalmas. A logót, más rajzoló programmal kell elkészíteni, és bemásolni a program fájljai közé. Ez már komolyabb gyakorlatot igényel. PNG formátumba kell csinálni, átlátszó háttérrel.


Most, hogy újabb ismeretekkel gyarapodtatok, ezentúl feliratokkal, keretekkel, és logókkal is el tudjátok látni képeiteket. Nem hagyom abba! Folytatása következik! Legközelebb montázst készítünk.




 

Apró trükkök... 2. Forgatás, kép vágása, átméretezés.

Folytatom a fotósulit. Első bejegyzésemben általánosságban írtam az általam is használt PhotoScape nevű programról. Azóta többen kipróbáltátok, és örömmel látom, hogy eredménnyel használjátok. Látom ám, a fejlődést is! Emlékszem, mikor először töltöttétek fel képeiteket, és látom a mostaniakat. Ég, és föld! Külön örömmel tölt el, hogy sikerült jól elmagyaráznom. Úgy látszik, elég érthetően. Tulajdonképpen azért is vágtam bele, hogy (amellett, hogy én is tanulok vele) tudok segíteni másokon is.
Úgy döntöttem, hogy inkább képekkel illusztrálom mondandómat. Sok-sok képpel. Így könnyebb lesz. Most azokat a trükköket mutatom be, amelyeket leggyakrabban használok. Mivel rengeteg képet fogok feltenni, részekre bontom ezt is. Csak a könnyebb áttekinthetőség miatt. A blog jobb oldali menüjében, így könnyen kikeresheted, mire vagy kíváncsi, és a megoldás is kézenfekvő. Ez a bevezető szóról-szóra megegyezik az előző bejegyzés előszavával, de most a képek forgatásáról, vágásáról, átméretezéséről írok bővebben. Megint nagyon sok fotóval. Azt hiszem, így sokkal érthetőbb lesz.
Sokan jártatok már úgy, hogy képetek a bemásolás után "elfeküdt" Nincs semmi baj! Nem kell oldalra dűtött fejjel nézni, hanem rendkívül egyszerűen megfelelő irányba állíthatod. Ezt a PhotoScape főmenüjében teheted meg! Az alul lévő nyilakkal jobbra, balra forgathatod, tükrözheted fel, le, és dűtheted is a képeidet.


90 fokos forgatás jobbra. Mindkét irányban forgathatod.

A képet finoman dűtheted jobbra, balra.

A nyilakkal dűtheted, balra, jobbra forgathatod, vízszintesen, és függőlegesen tükrözheted a képet.
A képedről, a vágással eltávolíthatod azokat a részeket, amik feleslegesen vannak rajta. végezhetsz négyzetes, de kör alakú képvágást is.

Kijelölöd az általad kiválasztott részletet, és a "kép vágása" gombra kattintasz. Ne felejtsd elmenteni!

Kör alakban is vághatsz.

A kijelölés, és a kész kép.
Többször találkoztam már azzal a problémával, hogy túl nagy méretű volt a képem, így vagy nehezen, vagy egyáltalán nem tudtam feltölteni a netre. Ezen is könnyen segíthetünk ezzel a programmal. Megteheted egyenként, vagy a kötegelt szerkesztővel is. A kötegelt szerkesztőről az első blogbejegyzésben írtam már, de később külön foglalkozok vele. A lényeg, hogy le tudod csökkenteni képed méretét, anélkül, hogy bármi lemaradna róla. Tehát, nem vágod, csak átméretezed. A főoldalon felajánlott "méretezés" funkciógombra kattintva, több megoldást ajánl fel a program. A fotó alatt lévő ablakban látod a fényképed méretét. Ha ennél kisebb méretre állítod a felajánlott opciók közül a méretet, akkor máris megoldottad a problémát. Ezzel 1.5megabájt helyett 100kilobájtra, vagy még kisebbre is összehúzhatod a fotót. Így nem lesz több gond a feltöltéssel. Könnyebben el tudod küldeni a képeket barátaidnak is emailben.



Az átméretezéssel, csak a képed fájlmérete változik. Könnyebben tudod feltölteni, elküldeni emailben. Külön mappába mentsd, és őrizd meg az eredetit is!

Látványos a méretkülönbség.

Ennyit mára, és legközelebb keretet adunk a képeknek!


 


 

Apró trükkök... 1. Automata képjavítás

Folytatom a fotósulit. Első bejegyzésemben általánosságban írtam az általam is használt PhotoScape nevű programról. Azóta többen kipróbáltátok, és örömmel látom, hogy eredménnyel használjátok. Látom ám, a fejlődést is! Emlékszem, mikor először töltöttétek fel képeiteket, és látom a mostaniakat. Ég, és föld! Külön örömmel tölt el, hogy sikerült jól elmagyaráznom. Úgy látszik, elég érthetően. Tulajdonképpen azért is vágtam bele, hogy (amellett, hogy én is tanulok vele) tudok segíteni másokon is.
Úgy döntöttem, hogy inkább képekkel illusztrálom mondandómat. Sok-sok képpel. Így könnyebb lesz. Most azokat a trükköket mutatom be, amelyeket leggyakrabban használok. Mivel rengeteg képet fogok feltenni, részekre bontom ezt is. Csak a könnyebb áttekinthetőség miatt. A blog jobb oldali menüjében, így könnyen kikeresheted, mire vagy kíváncsi, és a megoldás is kézenfekvő. Mivel ez a bejegyzés, az automata képjavítással foglalkozik, először is elárulom, hogy néha nagyon sikeres megoldás, néha viszont más trükkhöz kell folyamodni. Semmi baj! Ha nem tetszik az eredmény, vissza tudod csinálni. A jobb oldali menüsorban, rákattintasz a "vissza" gombra, és újrapróbálkozhatsz. A javított képet minden esetben mentsd el! Ha a "mentés másként" funkciót választod, akkor megőrizheted a régit is, de akkor változtass a kép eredeti nevén Pl: "virág" helyett "virág.1"
Akkor lássuk, szépen sorban:


Egyszerű automata képjavítás. Bal oldalon az eredeti, jobb oldalon a javított kép.


Ezen a képen, már több trükköt bevetettem. 
Jól látható a különbség.

Itt is több lépcsős javítás látható. 
Fent az eredeti, középen az automata
javítás, alul a kép tetejét világosítottam. 
Készültem! Délben direkt csináltam néhány fotót a teraszunkon. Nem volt egy iszonyatos hőség, de a világítás elég volt annak illusztrálására, amit be szeretnék mutatni.

Ezen a képen is szemmel látható a különbség.



A túlvilágított kép is helyrehozható.

Nem véletlenül fényképeztem a teraszon. Az előtető zöld műanyag. Az átsütő napfény, zöldre színezi a képeinket is.
Ezt lehet kijavítani, az automata képjavítással. Alkalmas
erre a feladatra a "fehéregyensúly" funkció is, de erről
később írok.
Így állíthatod be a javítás mértékét. Ha a gombra kattintasz, az alapértelmezett közepes beállítást kapod. Ha a nyilat választod, akkor választhatsz a javítás erősségén.


Ha végeztél a képed feldolgozásával, mentsd el! Erre van kétféle lehetőség. Elmentheted ugyanabba, vagy új fájlba. Ha a "mentés másként"-ot választod, akkor megőrizheted az eredeti képet is. A "körte" helyett, mentsd "körte.1" néven!



Feltétlen mentsd el a fotót, a feldolgozás után!

A csúszkával be tudod állítani a tömörítés mértékét.
Tapasztalataim szerint, elég  az alacsonyabb százalék is.
A mai fényképezőgépek elég jó felbontásúak. Ha telefonnal
készítetted a képet, akkor választhatod a magasabb fokozatot!
Ennyit az automata képjavításról. Nem állok meg itt! Minden, általam gyakran használt funkciót ismertetni fogok. Jó fozást, szép képeket!







2013. január 2., szerda

Szeretnéd, ha jobbak lennének ételfotóid? Segítek!...



Kezdjük az elején! Én sem születtem zseninek! A fényképezés gyerekkorom óta érdekelt. Tizenéves koromtól fotózom. Nem csak kattintgattam, hanem saját magam hívtam elő fekete-fehér képeimet. Egész családunk vonzódik a képalkotáshoz. Feleségem is végzett fényképész, mindketten videózunk. (több filmünk nemzetközi fesztiválokon díjazott) A képalkotás szeretetét fiaink is örökölték. Mindkét gyermekünk nyert videójával, és a fotózás terén is "képben vannak".



Az általam leggyakrabban használt egyszerű képszerkesztő program, a "PhotoScape"  
Ha a képre kattintasz,  az  alul futó menüben, nagyobb méretben is láthatod, az összes, a blogon szereplő képet!



A világ megváltozásával, az új technikai forradalommal, mindannyiunk élete átalakul. Ez az átalakulás, még most is folyamatban van. Készülékeink, pillanatok alatt elavulnak, és ki tudja mit hoz a jövő. Film alapú fényképezés szinte megszűnt. Mindennek a helyét átvette a digitális technika. Zsebedben ott lapul a mobilod, amivel nem csak telefonálni tudsz, hanem egyre jobb képeket is készíthetsz. Az újabb telókban, már van képfeldolgozó program is, de azt hagyjuk meg az ifjúságnak. Tegyük fel, hogy fényképezőgéppel képítgettek (ezt a szót Gergő fiam találta ki 3 évesen) és beolvasva a számítógépbe, szeretnétek minél jobb minőségben megosztani barátaitokkal, ismerőseitekkel. Régebben, minden büszke anyuka táskájában lapult legalább egy fotóalbum, gyermekei, szerettei képeivel. Ezt a szerepet most átvette az internet. De gondolom, Ti is szeretnétek minél jobb minőségben közzétenni fényképeiteket. Ebben próbálok segítségetekre lenni.
Egy olyan programot kínálok, ami ingyen letölthető, semmi jogi következménnyel nem jár használata, a vele feldolgozott fotók közzététele.

A program neve:
 PhotoScape. amire ide kattintva rá is vezetlek
Az origo szoftverbázisban megtalálható
 program, ingyen letölthető.
Gépeld be a keresőablakba a
 "photoscape" szót.


A netről könnyen letölthető, a következőképpen. Beütöd a böngészőbe a "szoftverbázis" szót. Megjelenik az origo szoftverbázis oldal, ahol közvetlenül rákeresel a "photoscape" progira. Követve az utasításokat letöltöd, majd telepíted. Vigyázz! Ne engedd, hogy minden hülyeséget (játékot, szmájlikészletet, stb.) felrakjon. Ha nem vagy biztos magadban, kérd meg családod egyik fiatalabb tagját. Ők szívesen segítenek, és jobban is értenek hozzá mint mi. Bevallom, én már a nyolcvanas években elköteleztem magam a kompjúter mellett, mert valahonnan megéreztem, hogy ez lesz a jövő.
Én sem szégyellem viszont időnként igénybe venni fiaim segítségét.


A "letöltés"-re kattintva, megindul a program hozzáadása gépedhez. A letöltés után, még telepítened kell! A letöltött progi a letöltések mappában található meg. Ha nem boldogulsz, kérd meg családod fiatalabb tagját!  
Biztos szívesen segít!




A szerkesztő program megnyitása. Használatra kész!



Ha már fent van a képszerkesztő a gépen, használd nyugodtan. Magyar nyelvű! Könnyen kezelhető!
Első lépésként kattintsatok a megjelenő oldalon a "szerkesztő" ikonra.
A bal oldalon legördülő menüben, ki tudod választani a kívánt fotót. Ezt méretre igazítani, fényesíteni, sötétíteni tudod. Az elvégzett műveletek visszavonhatók. Ajánlom még az auto. képjavítás, és a háttérfény funkciót is. Nyugodtan kísérletezzetek! Ha nem tetszik, visszacsinálhatod. Képedet élesíteni, forgatni is tudod. Vannak szűrők is. Általam, a legtöbbet használt filter, a "terület fókuszon kívül" funkció. Csodákra vagy képes vele.


Kép vágása. Több kijelölési lehetőséged van. Kör alakban is tudsz vágni. Ne felejtsd a művelet befejezésekor a "kép vágása" gombot megnyomni! 

Ha nagyon akarod, kereteket, szegélyeket is adhatsz képedhez. Szóval igen sokoldalú!
Minden alkalommal mentsd el feldolgozott fotódat! Egy mehet a "mentés" opcióra, vagy a "mentés másként"-ra kattintva. Ha ez utóbbit választod, adj új nevet a képnek, és így megmarad a régi is.



Feltétlen mentsd el a szerkesztett fotót!  Megteheted ugyanazon, vagy más néven is. 

Szöveget is adhatsz képeidhez! Az "objektum" funkcióban, több más hasznos dolog mellett, erre is van lehetőséged.

Példa, a szöveg hozzáadására.
Az "eszközök"-re kattintva, apró szerkesztési, javítási lehetőségeid is vannak. Ez már némi gyakorlatot igényel!

A szűrők használat már némi gyakorlatot igényel. 
Sok gyakorlással, gyorsan rutint szerezhetsz! 

A képet a csúszkával finoman, a megfelelő irányba állíthatod, sőt el is forgathatod. 

Van lehetőség a "kötegelt szerkesztő" használatára is. Ez csak akkor használd, ha közel azonos minőségű fotókat akarsz egyszerre feldolgozni. Ezt is csak gyakorlat után ajánlom! Annak ellenére, hogy megőrizheted az eredeti képet is, hiszen beállítástól függően külön mappába menti el a program képeinket. A mentés minőségén is állíthatsz! A csúszka csak a tömörítés mértékét állítja! A minőségen nem ront!



A "kötegelt szerkesztő"-vel közös, általad választott szűrővel,  mentheted képeid, új néven. Album rendezésekor sokat segít.
A legtöbben, a "montázs" funkció után érdeklődtetek. Nagyon látványos, mert több fotót tudtok összekapcsolni, sok előre megadott formában. Ennek is egyszerű a kezelése. A jobb oldalon megjelenő formák közül, válaszd azt, amelyik tetszik. Előtte döntsd el, hány képet kívánsz szerepeltetni a montázsodon. A leendő kép arányait is tudod állítani, a méret ablak melletti kis makkocskára kattintva. Próbálkozz nyugodtan! A bal oldalon lévő képeket, simán át lehet húzni a főképbe. Ott a képeket finoman is átméretezheted, A legmegfelelőbb helyre húzhatod.

A montázs funkcióval, több képet összekapcsolhatsz. Válassz az előre tervezett  lehetőségek közül. A "méret" melletti makkocskára kattintva állítsd be a kép méretét, és arányait.  A bal oldalon lévő képek közül, húzd át, amelyeket szeretnél látni a kész montázson! A méreteken finomíthatsz!
Egyszerű képjavítást láthattok.  Ez az eredeti kép. 
Ez pedig a javított. Szívből remélem, hogy barátom nem haragszik meg azért, mert kölcsönvettem a képet. Találhattam volna látványosabbat is, de a sajátjaim közül, már mind át van vezetve ezen a programon!
Köszi a képet "Sheriff"


A program használatát, csak sok gyakorlással tudod elsajátítani! Én is így tettem. Rengeteg fotó feldolgozásával. Nekem sem sikerült minden elsőre. Annyival vagytok jobb helyzetben mint én, hogy kaptatok a program használatára vonatkozóan, némi útmutatást. Remélem hasznosat!

És utólag, néhány videó, a program használatáról:

Kattints ide az "effect brush" funkció használatát bemutató videóért!
A "paint brush" funkciót bemutató videót ide kattintva láthatod!
Itt tekintheted meg a "clone stamp" funkció ismertetését!

Gyakoroljatok sokat! Szerencsére ingyen van.
 Csak szorgalom, és idő kell hozzá!
Mivel sokan érdeklődtetek, úgy döntöttem, hamarosan folytatom, újabb bejegyzésekkel. Ebben, képekkel illusztrálom mindazokat, amikre ez a program képes. Remélem, mindenki hasznára! Addig is gyűjtöm a "nyersanyagot".