2013. január 29., kedd

Apró trükkök... 4. Montázs készítés

Folytatom a fotósulit. Első bejegyzésemben általánosságban írtam az általam is használt PhotoScape nevű programról. Azóta többen kipróbáltátok, és örömmel látom, hogy eredménnyel használjátok. Látom ám, a fejlődést is! Emlékszem, mikor először töltöttétek fel képeiteket, és látom a mostaniakat. Ég, és föld! Külön örömmel tölt el, hogy sikerült jól elmagyaráznom. Úgy látszik, elég érthetően. Tulajdonképpen azért is vágtam bele, hogy (amellett, hogy én is tanulok vele) tudok segíteni másokon is.
Úgy döntöttem, hogy inkább képekkel illusztrálom mondandómat. Sok-sok képpel. Így könnyebb lesz. Most azokat a trükköket mutatom be, amelyeket leggyakrabban használok. Mivel rengeteg képet fogok feltenni, részekre bontom ezt is. Csak a könnyebb áttekinthetőség miatt. A blog jobb oldali menüjében, így könnyen kikeresheted, mire vagy kíváncsi, és a megoldás is kézenfekvő.
Ebben a bejegyzésben a montázsról lesz szó.  A leglátványosabb funkciók közé tartozik. Több képet tudsz összekapcsolni, látványosan ábrázolhatod ételed elkészítésének módját, fázisképekkel. Másra is tudod használni, de itt elsősorban a kajafotók javításáról van szó. Mindenképp, a már javított képeidből készíts montázst! Van ugyan lehetőség, a funkcióban, a képek minimális változtatására, de nem annyi mint a szerkesztő részben. Úgy érzem, a montázs szemléltetésére, a legalkalmasabb, ha néhány képet máris felteszek.

A napon szárított paradicsommal töltött leveles tésztából készült papucsok készítési módja, fázisfotókkal. Akár recept nélkül is kitűnő magyarázat a munkafolyamatokra.

A csilis bab készítése, bemutatva fázisképekkel.

Szülinapi torta, fázisképekkel.

Ahhoz, hogy montázst készíts, a kezdőlapon a montázs funkcióba kell belépned. Rengeteg előre gyártott lehetőségből választhatsz. Figyelj! A montázsok méretét, és arányát is megváltoztathatod.


Montázst általában, az egymáshoz tartalmában kapcsolható képekből készítünk. Ez lehet utazás, események, de az ételfotózásra is kitűnően alkalmazható. A "méret" megjelenítésekor, az arányokat, és a mentendő kép méretét állíthatod be. Válaszd ki a számodra legjobban megfelelőt. Mielőtt hozzákezdenél, mérd fel, hány képet szeretnél egybekapcsolni, és tervezd meg a megjelenést.

Ha kiválasztottad, mely képekből szeretnél montázst csinálni, a jobb oldalon megjelenő, előre tervezett alapok közül választhatsz. Az arányok beállítása után, a bal oldalon lévő képeket, a bal egérgombbal, át tudod húzni a főképbe. A képeket megfelelő helyre teheted,  nagyíthatsz rajtuk. Ha változtatni kívánod őket, új képet húzol a helyükre. Változtathatod a montázsod háttérszínét is. A képeknek külön-külön kereteket adhatsz, és a szűrők használatával finomíthatod őket. Le is kerekítheted őket, és a perem méretén is változtathatsz. Mielőtt elmentenéd, próbálj ki több megoldást. Számtalan lehetőséged van. A kész képedet, ne felejtsd lementeni. Adj neki olyan nevet, amivel biztos megtalálod!


A montázzsal egy képen be tudod mutatni az egész menüt.

Az ételhordóban érkező kaját is ízlésesen lehet tálalni, és a montázs segítségével megjeleníteni.

Ne szégyelld, ha elsőre nem sikerül úgy, ahogy elgondoltad. "Ismétlés a tudás anyja". Próbálkozz sokat, és rövid idő alatt kellő gyakorlatot szerzel. 
Következő bejegyzésemben, a fényről lesz szó. A fényerő változtatásáról, a háttérfényről, és a fehéregyensúlyról.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése